A kokalevél rágcsálásától friss voltam hajnali 5-kor, amikor indultunk a buszhoz a hegyre. Még koromsötét volt ugyan, de a távolból már felsejlett az "Öreg hegy" látványa. Az a gondolatom támadt, hogy éppen most VAGYOK. Mindegy milyen tájon vagyok, mi vesz körül, abban a fekete éjszakában bármi is lehetett volna, és bárhol is lehettem volna, de az ami vagyok, az változatlanul és nagyon régről ismerős már. A félelmeim, a kételyeim, örömeim, ez mind én vagyok. Csak a tapéta más a falaimon.
Aztán az a gondolat is jött, miután felmásztam az Inka ösvényre a "Nap kapuig", hogy otthon érzem magam. A félelmeim, kételyeim általában az emberi kapcsolataimból jönnek, és mesterséges, városi környezetben felerősödnek. Elvesztem gyakran az orientációmat ilyenkor. Amikor pedig magam vagyok és mozgásba lendülök egy szép természeti környezetben, akkor minden a helyére kerül. A növények, a színek mind olyan élesek. Minden új és érdekes, a zöld 50 árnyalata lenyűgöz. Örvendek mint egy gyermek.
És ahogy haladok az ösvényen, mint több száz másik ember, egyedül vagyok, és mégis egységben mindenkivel.
- Ott az az Úr éppen egy 2 cm-es madárfiókát (icipici, talán kolibri?) ment meg a földről. Kizuhant a fészekből.
- Ott az a lány sír.
- Ott egy fiatal pár épp eljegyzi egymást a Nap kapujában, és hangosan éneklik az " I love you Baby"-t a Machu Picchunak.
Minden lenyűgöz. Az emberek szépsége, az érzelmeik kifejeződése, és azok a csodálatosan ágaskodó buja zöld hegyek.
Vágyat ébresztenek bennem. Szerelmes vagyok ezekbe a hegyekbe. Eggyé akarok válni velük. Szeretkezni akarok a vad természettel.
Ahogy kanyargunk fentről visszafelé az ösvényen, egyre újabb és mélyebb rétegeibe enged be a hegy. Bent vagyok a hegy belsejében és átölelem kívülről egyidőben. Elszédít ez a találkozás a hegyekkel, egy folyamatosan hullámzó táncot járok velük.
Machu Picchu a férfi minőség, a Nap.
Wayna Picchu a női minőség a Hold az inka dualitás szerint.
A hegyek tisztelettel üdvözlik egymást.
Az inka hitvilágban 3 világ létezik: a tudatalatti, amit a kígyó jelképez; a való világ amiben élünk és a párduc jelképez; és a spirituális világ, amit a kondor jelképez. Ezek a szimbólumok is megtalálhatóak a Machu Picchun.
Nagyon magas rezgésszámon élhettek az inkák. Ezen a helyen különösen érezhető. Olyan, mintha még mindig itt lennének csak láthatatlanul. Vagy a működésükkel annyira feltöltötték ezt a helyet, hogy kimeríthetetlen energiaforrássá vált, és a naponta 2500 turista jelenléte sem tudja ezt csorbítani.
A Machu Picchun eleinte zavartak a korlátok, hogy nem lehet bent inni-enni még egy mosdó sincs, meg szemetes. Aztán rájöttem, hogy ezeknek itt nincs helye, ez egy rituális hely, és oda úgy kell belépned, igények nélkül, hogy ott nincs másnak helye, csak a puszta létezésnek.
Állítólag az Inkák elhagyták ezt a helyet tudatosan, valószínüleg a spanyolok elől. Nem akarták, hogy megtlálják ezt a helyet, és nem is találták meg soha. De nekem az volt az érzésem, hogy még mindig itt vannak és rejtélyes láthatatlan módon fenntartják ezt a helyet. Megjelentek előttem a rituálék, ceremóniák, amiket itt tarthattak. Csak a kiválasztottak éltek itt, kb. 5-600 ember.
Az inka ösvényen lépkedtem tovább, ami 6000 km hosszú és a Szent völgyön át vezet. Az ösvény lapos nagyobb és kisebb szabálytalan kövekből áll, egy szakasza a Machu Picchu fölött haladt, azon másztam fel a Nap kapuig, majd visszafele már szökelltem mert sietnem kellett. Egy kis inka lánynak képzeltem magam, aki épp a rituáléra tart a Machu Picchura. A lábam alatt oldvadoztak a kövek. Azt éreztem, hogy tudják, hogy sitenem kell és kínálták magukat, hogy:

- Hé ide lépj!
- Most meg ide!
- Gyere már várlak!
- Kérlek lépj rám!
- És engem se hagyj ki!
Így hip-hopp a romoknál voltam újra. Közben meg azon gondolkodtam, hogy vajon hány millió algoritmus szerint lépnek az emberek a kövekre, és vajon egyszer valaha előfordult-e már, hogy valaki pont ugyanazokra a kövekre, ugyanolyan egymás-utániságban lépett rá? Talán az egyik inka elődöm?
Annyi csoda ért a hegyen, hogy nem győzöm leírni!
Hálám jeléül a helyi szokás szerint kokaleveleket áldoztam egy kövön az inka ösvényen.
Egyet a Napnak, egyet a Holdnak, egyet Pachamamának, egyet a mindent Teremtőnek, és egyet Önmagamért.
Egy kaviccsal pecsételtem le. Aztán tovább haladva a Nap kapuja felé megláttam, hogy mások is ugyanígy tettek egy kőoltáron.
A Jóisten szeret engem.
Cusco volt az inkák fővárosa. Hatalmas terekkel régi épületekkel. Az út végére sikerült rárezegnem az inka kultúrára.
Az, hogy van egy ilyen hely Peruban, valahogy az egész utamat az országról alkotott képemet átértékelte. Fenn van tartva ez a hely. Peru spirituális központja. Peru koronája Machu Picchu. A hegy csúcsán állandóan egy sejtelmes köd ül, mint egy varázsüstből felszabaduló füstpamacs, ami megbabonáz, az az érzésem támad, hogy folyamatosan kotyvasztanak valamit ott. Néha sikerül egy szivárványt például.